Galéria



Corinthia - Zártkörő rendezvény

Az Orfeum az előző szezonban számtalan nyilvános programja mellett rengeteg sikeres zártkörű vállalati eseményt is maga mögött tudhat, partnertalálkozók, workshopok, konferenciák, dolgozói motivációs rendezvények helyszíne volt. Nagy örömünkre szolgál, hogy már a 2018-as év első napjaiban is több cég bízta ránk fontos eseményeit, többek között szeretettel fogadtuk a Corinthia Hotel Staff partyjának résztvevőit is.

Karácsony2019
OrfeumBuek2020

Kedves Vendégeink!

Nagy örömmel fogadtuk a hírt, mely szerint a mától hatályba lépő Kormány rendelet arról rendelkezik, hogy a zárt térben tartott kulturális rendezvény - beleértve a zenés-táncos rendezvényeket is - 500 főig minden korlátozás nélkül megtartható annyi kiegészítéssel, hogy a kiszolgáló személyzet számára maszk viselése kötelező. A mai napon elkezdünk azon dolgozni, hogy minél hamarabb újra kinyithassunk, elmaradt előadásainkat pótolni tudjuk és továbbiakat is műsorra tűzhessünk. Hamarosan kommunikáljuk a nyitás és az első előadások dátumát, addig is „öltöztessék ünneplőbe lelküket”, hiszen az újra nyitás nagy pillanat lesz mindannyiunknak. Tárt karokkal várjuk vissza imádott közönségünket!

Az Orfeum Vezetősége és Dolgozói